Rólunk
A HR Portálon megjelent cikk az újonnan elindított coworking szolgáltatásunkat mutatja be.
Coworking: közösségi erők szinergiája
A coworking irodában dolgozó fiatal, kreatív vállalkozók inspirációt adnak és kapnak egymástól, és szűkebb pátriájuk, a főváros XI. kerületének pezsgő szellemi és társadalmi életébe szeretne beilleszkedni. Fontos az asztalok révén szerezhető bevétel, de ez a hely másról, "valami többről, szinergia-képződésről is szól"- nyilatkozta a december elején nyitott i-Office coworking irodaház üzemeltetője, aki a saját mikro vállalkozását is "betelepítette" a társas munkahelyre.
A mai, fiatal felnőttek egy része nem a hagyományos munkahelyeket részesíti előnyben. Túl szűk korlátokat szab számukra a kötött munkaidő és helyszín, és mozgalmasabbat, színesebbet szeretnének e helyett. Sokan vágnak bele vállalkozásba, és keresik - szó szerint - a helyüket, mert nem a klasszikus "munkahely" fogalom alá tartozó együttműködési mintában szeretnének részt venni. Jó a közösség tagjának lenni, de ezt csak bizonyos, laza keretrendszerben szeretnék megtenni.
Erre az igényre jöttek létre az úgynevezett coworking irodaházak, ahol egy légtérben, rugalmas feltételek közt dolgoznak a többnyire kreatív, alacsony költséggel és magas hozzáadott értéket előállítva működő, 1-2 fős mikro vállalkozások. Ma már több lehetősége van annak, aki a város különböző pontjain igénybe szeretné venni ezt a szolgáltatást, mint egy évtizeddel korábban. Amiben más a XI. kerületi i-Office coworking iroda, az a közösségfejlesztő szándék, amellyel ezt az iroda-működtetési lehetőséget megtámogatták.
Kreatív közösség egy színes kerületben
Mosolygós, nyitott, fiatalok és barátságos, de még csak félig- meddig kialakított, egy légterű iroda fogadja a belépőt az i-Office irodában. December elején nyitotta meg Vásony Nóra a XI. kerületben az i-Office coworking irodát a Banktech Center irodaházban, ahol jelenleg már négy betelepülő vállalkozás működik. A szépen felújított, de nyomaiban még mindig az ipari környezet elemeit hordozó, játszóház-feelingű irodában, narancsszínű babzsák fotelokon ülünk, gyertya-erdővel körberakott asztalnál jegyzetelünk, és előttünk, a falon a PimpMyWall dizájner-csoport narancsszínű grafikája mutatja be egész Újbudát.
Már négy éve tevékenykedik az i-Office-nak helyet adó nagy irodaházban Vásony Nóra, aki egyben az egyik coworker. Korábban Londonban élt, és ott számtalan, rugalmas irodamegoldással találkozott, amelyet úgy szeretett volna meghonosítani, hogy közben a hazai viszonyoknak megfelelően átdolgozza a főbb koncepciót. Tavaly végre elérkezettnek látta az időt arra, hogy elkezdjen kialakítani egy olyan irodabérleti konstrukciót, amely több egy épület használatánál. Intézményt szeretnének létrehozni barátaival, együttműködő munkatársaival, ahol érvényesülnek a kreatív szinergiák. Szerencsére az irodaház tulajdonosai is láttak perspektívát a kezdeményezésben.
A kezdeti székhelyszolgálatot, óradíjas irodabérletet túllépve hetes, 15 napos, vagy havi asztalbérlési lehetőséget nyújtanak szabadúszóknak, kisvállalkozóknak oly módon, hogy az itt megfordulókból alkotó közösséget szervezzenek. Vásony Nóra és az irodaház vezetése semmiképp nem nagybefektetésről és hamar megtérülő haszonról álmodott, amikor a hátsó garázsépületből kialakította ezt a munkaterületet, de a rendszernek fenntarthatónak kell lennie, mert különben a mai világban nem életképes az elképzelés. A vállalkozás motorját az adja, hogy az - egyébként szociológus végzettségű - kommunikációs szakember szerint a közösségi tér, a programok, az akciók igazi együttműködő közösséggé varázsolják a közös munka helyszínén működő kisvállalkozások képviselőit. Az i-Office-hoz szorosan kötődő, fiatal szociológusok által írt Tizenegy Blog olvasói is -Vásony Nóra szerint- leginkább a coworking munkaformára nyitott, XI. kerületi lakosokból kerülnek ki.
A blogot író, fiatal szociológus Vancsó Anna úgy látja, hogy az irodaház szűkebb környezete, a XI. kerület a lehető leginspirálóbb helyszín. Ez a főváros legnépesebb, és egyben legnagyobb területű kerülete, ahol a lágymányosi polgárlakások és a jómódú kertes házas környék lakói, a hetvenes évek lakótelepének és a modern lakóparkok fiatal "betelepülőivel" osztják meg ugyanazt az infrastruktúrát. Itt él a - számarányában- legtöbb idős és a legtöbb fiatal, és az elmúlt másfél-két évben hasonló "felfutást" lehet érzékelni ebben a városrészben is, mint korábban a IX., illetve a XIII. kerületnél. Sok új galéria, kávézó, dizájnstúdió, koncert-helyszín létesült mostanában, és a két, legnagyobb budapesti egyetem, az ELTE és a BME karai, illetve kollégiumai is itt kaptak helyet. A diákok sokszor 5-6 évig az egyetem környékén bérelnek lakást, majd a diploma kézhezvétele után is itt telepednek le. Talán ezért is sok az új, friss szellemű, kreatív vállalkozás ebben a városrészben, akiknek otthont kíván nyújtani a coworking.
A sok fiatal gyorsabb, "öngerjesztő" marketing-tevékenységet végez, és ezáltal gyorsabban terjednek a hírek, találják meg egymást a munka-közösséget keresők.
Közös munka előnyökkel és hátrányokkal
A "közös hely" iránti igény már egyetemista korban jelentkezik. Sok olyan projektje fut az egyetemistáknak, amelyhez nem kapnak az alma matertől helyet a tervezéshez és végrehajtáshoz. Vásony Nóra ezért lehetőséget lát azokban a coworkerekben is, akik a közös munka utolsó szakaszára keresnek teret egy-egy projekt közös befejezéséhez.
A coworking irodák hagyományos célcsoportja az egyedül vagy párban dolgozó, gyakran kreatív üzletágakban tevékenykedő szabadúszók és egyéni vállalkozók, mini-cégek. Számukra az vonzó, hogy nem kell egész nap egyedül ülniük az otthonukban, hanem lehetőséget kapnak arra, hogy hasonló emberekkel megosszák a napjukat. A coworking irodában mindig van alapzaj. Hol a telefonja cseng valakinek, vagy beszélgetnek a közös légtérben, illetve jönnek-mennek a közösen dolgozók. Mi is az iroda közepén ülünk le, nem túl csendesen beszélgetni úgy, hogy közben senkit nem zavar a tevékenységünk. "Aki ide jön dolgozni, annak pont ez hiányzik a mindennapokból. És persze a társaság" - foglalja össze Vásony Nóra az előnyöket.
Már az elmúlt egy hónapban is történtek közös probléma megoldások. Az i-Office-ban működő modell-ügynökség a kommunikációs ügynökség egyik rendezvényét tette különlegessé az általa odaszervezett modell-rendezvénnyel, amellyel a megbízó, a modellek és mindkét kreatív vállalkozás elégedett lehetett. Ehhez azonban az kell, hogy az együtt dolgozók közeli, napi kapcsolatban legyenek egymással.
Másik példáját mutatja az együttműködésnek az, amikor - a szintén coworker - a vidéki élelmiszereket forgalmazó kisvállalkozó adta a sajtokat, kolbászokat a coworking iroda megnyitójára, ahol aztán rengeteg új megrendelővel találkozhatott. Ugyanakkor - a hely működése miatt- ez a vállalkozó elfogadja a modellügynökség válogatásain való akaratlan részvételt is, sőt még szórakoztatja is a szokatlan miliő. Ennek az élelmiszer kereskedelmi vállalkozásnak a tulajdonosa, Törőcsik Ágnes azért költözött a coworking irodaházba, mert úgy érezte, hogy az otthon végzett munka nem elég hatékony. "Elfogyott az ötletem, ahogy dolgoztam, és hamarabb el is fáradok, ha egyedül vagyok".
Valamennyi jelen lévő coworker egyöntetű véleménye, hogy szervezési, adminisztrációs, operatív, de akár stratégiát érintő döntéseket, munkákat fele annyi idő alatt el lehet a coworking irodában végezni, mint odahaza. "Otthon mindig van valami más: mosás, főzés,vevés. Itt viszont csak a munkára tudok koncentrálni, és az agyam is jobban beindul"v- állítja Törőcsik Ágnes.
Ezenkívül a másik, nagy előnye ennek a működésmódnak, hogy nem kell a kisvállalkozóknak otthonról "harcolni a megrendelésért". Ma már, - a cowork-ölők egybehangzó megállapítása szerint - szinte csak az egyéni kapcsolatrendszeren keresztül lehet munkához jutnia egy szolgáltatást nyújtó kisvállalkozónak. Hirdetésre, nagy tendereken való részvételre nincs forrása ezeknek a vállalkozásoknak, és nem házalhatnak munkáért kuncsorogva a nagy cégeknél. Ajánlás útján azonban nem olyan nehéz bekerülni a körforgásba, ezért ami ma a legfontosabbá vált, az az egyéni kapcsolati hálózat. Ezt pedig egy coworking irodában kiválóan lehet építgetni.
A munkaforma hátránya, a zaj, a sok mozgás, áthallások mellett Vásony Nóra szerint is nehéz magas koncentrációjú tevékenységet, vagy szorosan az intimszférába tartozó információkat titokban tartani, de van külön helyiség, ahová ebben az esetben bárki átmehet telefonálni, szöveget írni. Szintén zavaró körülmény, ha egy bizonyos cégnagyságnál nagyobb vállalat, 4-5-6 fő költözik be egy coworking irodába. Ők már nem a többiekkel, hanem intenzíven egymással kommunikálnak, és ez viszont zavarhatja a többeket, ráadásul ekkora asztal-létszám mellett már nem éri meg a helybérlés sem.
A következő időszak célja, hogy "feltöltsék a teret"
Az iroda kialakítása még képlékeny. Modell-lányok képei a falon vannak, de más territórium-kijelölő határvonalak még nem láthatóak, bár Vásony Nóra kifejezetten bátorít minden bérlőt, hogy a saját irodarészét "lakja be" a saját ízlésének megfelelően.
Természetesen nyitottak, és várják a külső jelentkezőket is, de azt az ingatlan-menedzseléssel foglalkozó szakember is úgy gondolja, hogy teljesen ismeretlen közösségbe nem szívesen költözne be senki sem. Ezért próbálják a blogon, illetve a saját, szociális hálózatukon keresztül hirdetni az irodát. Fontos az iroda közösségének, hogy bárki, aki bérletet vesz, ne érezze idegenül magát a sok, egymást ismerő és elismerő ember közt. Bár most csak olyan bérlője van az irodának, akik a jelenlegi coworkerek szűkebb kapcsolati hálójából kerültek ki, de ahogy fejlődik a vállalkozás, bizonyára előfordul majd az is, amikor olyan vállalkozó lesz az ő gondjaira bízva, akivel még soha nem találkozott. Arról azonban meg van győződve, hogy bárki, aki megfordul az i-Office-ban, annak olyan barátságos fogadtatásban lesz része, hogy azonnal feloldódik a közösségben.
A tíz helyből jelenleg körülbelül négy munkaállomás egy átlagos napon foglalt. A jelenlegi tíz asztalos coworking térhez képest még körülbelül egy ugyanekkora helynek van kialakítatlan kapacitása az i-Office-nál. "Munkahely azért kell, mert mindenkinek ingerekre, impulzusokra van szüksége" - fogalmazta meg tapasztalatát Vásony Nóra. Most számukra az a legnagyobb kihívás, hogy feltöltsék az üres asztalokat olyanokkal, akik képesek a többiek számára is megadni ezt az élményt, és akik befogadják más elképzeléseit is.
Mikulás-partival nyílt december 2-án i-Office közösségi munkatere
Ha a fiatal budapestiek, a városról alkotott, mentális térképét vizsgáljuk, akkor az innovatív kezdeményezéseknek és eredeti ötleteknek helye egyre inkább tolódik a feljövő kerületek felé. Ezt erősíti meg néhány ifjú szociológus és vállalkozó, akiket kifejezetten a helyi közösségekben rejlő szinergiák érdekelnek. Az ELTE frissen végzett mesterszakos szociológusaiból és fiatal vállalkozókból álló csoport meggyőzte a XI. kerületi i-Office vezetőségét, hogy az irodaház „C” épületét alakítsa át közösségi munkatérré. Az átalakítás célja, hogy a dinamikusan fejlődő kerületben több izgalmas és újító kezdeményezés születhessen, a közös munka során kialakuló együttműködésekből adódóan. Mindehhez a lokális élet mikro-szintű kapcsolati hálóját szeretnék fejleszteni, az „alulról építkező” kezdeményezések vezetőinek bevonásával: olyanokkal, akik vállalkozó szelleműek, kreatívak, felelősséget vállalnak közvetlen környezetükért az őket körülvevő emberekért.
A jelenlegi piaci körülmények között, a sikeres működés különösen nagy találékonyságot kíván. Az új ötletek gyakran sokkal könnyebben jönnek, ha különböző szakmai területeket keresztezünk. Ebben segít mindenfajta együttműködés, szokatlan találkozás. Az i-Office flexibilis konstrukcióban kíván teret adni annak, hogy a XI. kerületi szabadúszók, vállalkozók, gondolkodók találkozzanak és egy térben dolgozva egymást segítsék. A tagok egy-egy íróasztalt bérelhetnek minimum 1 hétre, nem kell elkötelezniük magukat hosszú távra vagy a hagyományos irodabérlet havi költségeinek fizetésére.
Az elmúlt két évben észrevehetően sok infrastrukturális változás történt Budapest legnagyobb kerületében. Egyre több kávézó, bár, galéria és klub jelent meg a környéken, amelyek a kerületben lévő nagy egyetemek diákjainak és a fiatal vállalkozóknak közkedvelt helyeivé váltak. Sokszor látni a kávéházakban laptopjuk fölött magányosan dolgozó embereket, mert a kávézók közege nem alkalmas a szakmai interakcióra. A közös munkára alkalmas helyszínek előnye, hogy biztosítják a munkavégzés körülményeit és elősegítik az ott dolgozók közötti interaktivitást.
Az i-Office C épületi irodájának átalakítására a PimpMyWall dizájner-csoportot kérték fel, akik a régi gyárépület egyik termének egész falát régi, budapesti és XI. kerületi témáknak dedikálták. A PimpMyWall fiatal tervezői a nagyon egyedi megoldásoknak a hívei és ezt itt a XI. kerületben is sikerült felmutatniuk. Falgrafikáikhoz az inspirációt mindig a hely szellemének és a megrendelő személyiségének az összehangolásából nyerik.
Az i-Office mindig nyitott volt a flexibilis irodai konstrukciókra, a hosszú távú irodák kiadása mellett, 2008. óta kínál székhely-szolgáltatást, alkalmi/óradíjas iroda és tárgyaló bérletet és egyéb irodai megoldásokat kis- és középvállalkozásoknak.
Forrás: sajtóközlemény